Mi baja van Márki-Zay Péternek Rapcsák Andrással?
Még a városépítőként is számon tartott egykori polgármester szobrát is eltávolítaná Hódmezővásárhely főteréről a bukott miniszterelnök-jelölt.
Hirdetésként terjed a Facebookon az „Orbán megbukott” sláger, melyre már közel egymillió forintott elköltött alkotója, Krizsán Anita.
Lapunk is beszámolt arról, hogy nemrég újabb dalrészlettel jelentkezett Antsi, aki annak köszönhetően tett szert némi ismertségre, hogy írt egy kampánydalt Márki-Zay Péternek még az előválasztás idején, igaz, a Szavazz Márki-Zayra című ópuszból nem lett hivatalos kampánysláger.
A trashpop műfaj rajongói számára jó hír, hogy Antsi azóta sem hagyott fel dalszerzői tevékenységével, hiszen októberben megjelent a BÉKÉT! Kormányváltást!, illetve az Európa, segíts! című dala is – adtuk hírül. Kiderült, hogy a művésznő nem kis összegeket fordít művészetének propagálására. A lapunk által is közölt, mindössze alig fél perces opus terjesztésére több, mint egymillió forintot költött a művésznő.
Antsi november közepén közreadott alkotásának minden másodpercére több, mint 30 ezer frointot költött tehát, így a 4400 kedvelőjével együtt ugrálhatunk az 1980-as évek nagy slágerének, a Lambadának a dallamára, melyen a művésznő azon örvendezik – kicsit talán túl korán –, hogy Orbán Viktor megbukott. Kezeket a magasba! Densz! Hállelúja!